Az nagyításhoz kattintson a képre!

Marushin C650 teszt



Az idei évben úgy döntöttem, hogy a Classic motorjaimhoz a Marushin C650-es nyitott bukósisakunkat  választom tesztelésre.

Annak ellenére hogy alapvetően zárt sisakokat szeretek viselni, a Japán Marushin cég már másodszor bizonyítja be nekem hogy érdemes néha kikacsintani a megszokásokból. A beépített sisakbeszélővel ellátott, felnyitható sisakunkat is szenzációsnak tartom, hiszen olyan jól szól a sisakban a gyári sisakbeszélő, hogy az a legmagasabb elvárásoknak is megfelel, emellett viszont kellett egy olyan bukósisak, amivel a klasszikusabb motorjaim nyergében is stílusosan mutatok.

Mielőtt használni kezdtem ezt a sisakot, csak annyi tűnt fel kézbe véve, hogy nagyon jól párnázott, igényes belső kialakítású és könnyű.

A beépített lehajtható kis belső szemüveg enyhén füstös árnyalatú, így a napfényt szépen megszűri, de jól használható sötétedés után is.

Azóta igencsak összeszoktam a sisakkal. Nem volt nehéz, mert minden elvárásomat messze felül tudta múlni a használat során.

Én naked motorokon használom de még így is a hangszigetelése a már említett igényes belső kialakítás miatt a nyitott sisakok között kimagasló.

Egy hétvégi, hosszabb gurulás során tűnt fel, hogy egyáltalán nem hallok zavaró zajokat a sisakban, nincs a fülem mellett süvítő menetszél. Ezt fontos megemlíteni, mert a nyitott sisakok általában zajosabbak a zártaknál. Ennél a típusnál ezt nem tapasztaltam. Hosszabb túrán is csendesnek bizonyult és egyáltalán nem volt fárasztó benne motorozni az alacsony súlya miatt.

A lehető legtermészetesebb módon, gyorsan és kényelmesen lehet felvenni. Nincs az új sisakokra jellemző szorítás, fülgyűrődés, mégis stabilan volt a fejemen. Ehhez persze fontos a megfelelő méretválasztás . Nálunk az üzletben, segítünk kiválasztani neked is a tökéletes méretet, hiszen az az érdekünk hogy te is nagyszerűen érezd magad a nálunk vásárolt termékekben a motorozásaid közben.  

A lehajtható belső beépített plexi tökéletesen lefedi a látóteret. Nem engedi hogy a por, a bogarak, vagy bármi más a szemedbe menjen, viszont a sisak szellőzését nem korlátozza. Meg szokták kérdezni nálunk az üzletben amikor sisakot választ valaki, hogy „Milyen a szellőzése”?

Egy nyitott sisak esetében azt gondoljuk hogy alapvetően mindig jó szellőzésről tudunk beszélni, de egy nagyon érdekes megfigyeléssel gyarapodtam ennek a sisaknak a használata során. Bár külső, nyitható szellőző nincs a sisakon, mégis a fejem tetején és a tarkómnál kellemes friss levegőt éreztem mindig . Mindezt anélkül hogy a  szememet bántotta volna a menetszél.

A lehető legközvetlenebb módon tudtam megélni a városi forgatagot is a hatalmas látótérnek köszönhetően, illetve az illatokat , a színeket és az élményt a hosszabb motoros túráimon.

Mint mondtam, eddig jobbára zárt sisakjaim voltak, de azt kijelenthetem, hogy a legszívesebben hordott bukósisakom mostanában a Marushinnak ez a nyitott modellje.

Stílusos, kényelmes, jól szellőző, könnyű bukósisak, amelyben a szélzaj minimális, a komfort ugyanakkor a maximum szintet képviseli.

Ha te is szeretnél ilyen kimagaslóan jó nyitott bukósisakot, várunk üzletünkben. 

Honalpunkon kétféle színben ide kattintva találod: https://darazsgarazs.hu/index.php/search_in?search_for=c650